Mezőpeted Község Településképi Arculati Kézikönyv
Tervező: Palotás Lajos Ybl és Hatvani díjas okl. építészmérnök, területrendező tervező és vezető településtervező
Tervezés időpontja: 2017
Római katolikus templom
MEZŐPETERD KÖZSÉG
TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV
2017
Tisztelt Mezőpeterdiek!
Tisztelt Érdeklődők és Építkezők!
„Az építészet közvetlenül meghatározza környezetünk minőségét, ezáltal az emberi lét méltóságát. Az építészet alakítja a közízlést, hat a közérzetre és formálja a kultúrát, ebből a szempontból rendkívül fontos társadalmi kohéziós erővel bír. Az építészet helyet és szellemet teremt, így lesz a természeti és épített környezet a nemzeti kultúra szerves része. Az épületek, a közterek, a köztéri alkotások, a mérnöki műtárgyak, a települések és a természeti környezet együttesen alkotják azt a kulturális tájat, amely közös nemzeti értékünk.”
Nemzeti Építészpolitika - Preambulum
Egy település elsődleges küldetése a lakosai számára minél élhetőbb környezet kialakítása, az otthon érzésének megteremtése. Ezen épített és a természeti környezet együttes megjelenése „alkotja” a települési környezetet, egy település képét.
A Településképi Arculati Kézikönyv elsődleges célja, hogy meghatározza a település meghatározó elemeit, településképi jellemzőit, értékeit, eltérő karakterű településrészeit, majd eszerint a településkép minőségi formálására vonatkozó építészeti ajánlásokat fogalmazzon meg szöveges és képi formában az egységes településképhez való illeszkedés céljából.
A kézikönyv készítése során a település lakossága, a helyi közösségek, és érdeklődők a széles körű társadalmasítás eredményeként végig gondolhatták azt, hogy milyen környezetben szeretnének élni, hogyan őrizzék meg és fejlesszék Mezőpeterd Község építészeti arculatát, kultúráját, és melyek azok az értékek melyek megőrzését mindenképp indokoltnak tartják.
A kézikönyvben meghatározásra kerültek a településképi jellemzők, a településképi szempontból egymástól jól elkülönülő településrészek és azok arculati jellemzői, a településkép minőségi formálására vonatkozó javaslatok, valamint a településképhez illeszkedő építészeti elemek, melyek egyúttal irányt is mutatnak az építkezni szándékozóknak.
Reményeim szerint a Kézikönyv a helyi építészeti minőség garanciája lehet, azzal, hogy tartalmával aktív támogatója lesz Mezőpeterd településképének jövőbeni formálásának. Az így létrejövő közös eredmény nem csak a mának, hanem a jövő generációinak is szól.
A település címerében megjelenő vörös szín szimbolizálja az életerőt, a tenni akaráshoz, a fejlődés iránti elkötelezettséghez, mindezek által az otthonteremtéshez.
Bízom benne, hogy együtt – gondolkozásunk, közös tenni akarásunk eredményeként sikerül a település örökségét megőrizni, múltját ápolni és további értéket teremteni.
Pap Miklós
Mezőpeterd polgármestere
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
2. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?
► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?
pszichiatria.hupont.hu
3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő
► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.
potencsikszilard.hupont.hu
4. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ
► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!
parkan.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. FOGÁSZATI MAGÁNRENDELŐ ENYINGEN
► A megnyerő, szép mosolyt mindenki megérdemli
cirt.hupont.hu
4. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST
► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás.
murvaszallitas.hupont.hu
5. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
6. Róbert bútor
► Üdvözöljük a Róbert bútor honlapján.
robertbutor.hupont.hu
7. Szólásgyűjtemény - szólások, szóláshasonlatok és jelentésük
► A stílus maga az ember... Beszélj színesebben, elevenebben, képszerűbben! Értsd és használd a szólásokat!
szolas.hupont.hu
8. Eredetiségvizsgálat Kft. Tel.:06-70-363-32-17, 1135 Bp. Tahi u 87.
► Előzetes bejelentkezés esetén akár fél órán belül elkészítjük eredetiségvizsgálatát. Tel.: 06-1-788-29-74, 06-1-349-66-79, 06-70-363-32-17. Nyitvatartásunk: H-P.: 07-16-ig
eredetvizsga.hupont.hu
► Minden ami divat! :)
divat-orultek.hupont.hu
► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz
staroknapjai.hupont.hu
► Sziasztok! Ez az oldal a legmenőbb énekesnőkkel foglalkozik!! :D Megújultunk! :D Rajta vagyunk a Facebook-on is Sztárok Tárháza néven!! Lécci Like-olj! köszi :D
annemcclain.hupont.hu
12. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
13. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
14. A Pécs és környéke melegburkoló - parkettás!
► Máté Tamás vagyok, melegburkoló-parkettás. Több éves szakmai múlt mellett olyan referenciákkal rendelkezem, amelyek biztosítékot nyújthatnak az Ön számára is, hogy a munkámat megfelelő minőségben, korrekten fogom elvégezni.
mateparkett.hupont.hu
15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
16. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
17. Irkafirka - Veronika módra
► Légy vidám !
irkafirka-veronikamodra.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
19. Flames Mánia - Calgary Flames magyar rajongói oldal
► Mess with the best - Burn like the rest...
flames-mania.hupont.hu
20. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...
► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...
scarlett.hupont.hu
21. divat és smink
► Itt olvashatsz smink tippekről és divat tippekről
divat-smink.hupont.hu
22. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
23. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
24. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés
► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés
keresooptimalizalaspest.hupont.hu
25. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap
mindenamihannah.hupont.hu
27. ERDÉLYBE UTAZZ
► ERDÉLY, SZÉKELYEK, MAGYAROK-HUNOK-ATILLA, MAGYAR ŐSTÖRTÉNET, HONISMERET-MAGYARSÁGTUDOMÁNY-MAGYAR NYELV EREDETE, MAGYAR VERSEK, KIRÁNDUÁS, ERDÉLYI UTAZÁS, ERDÉLYI SZÁLLÁS, SZÉKELY VICC, SZÉKELY KONYHA-MAGYAR KONYHA
erdelybeutazz.hupont.hu
28. KÉsZMŰVÉSZ
► Képzőművészeti és Kézműves Alkotótábor Ha eddig nem tudtál rajzolni - megmutatjuk, hogy az alkotás neked is öröm! Ha tudtál, de többet szeretnél - gyere, várunk!
keszmuvesz.hupont.hu
► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!
jankamarci.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
31. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
32. sok sztárról szól meg az állatokról
► képek animáciok adatok vannak
sztarokkal.hupont.hu
33. Angol, spanyol és olasz fordítás megfizethető áron, precízen és gyorsan
► Jelentős anyanyelvi gyakorlattal, nagy tapasztalattal, rengeteg elégedett ügyféllel
chrisbiz.hupont.hu
34. Képek
► :)
piictures.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
36. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
37. vicces képek és kodok és álatok.
► képek gyujtése gazda és álatok. Baranyi máté
matekajatek.hupont.hu
► Sziasztok!Ezt a honlapot azért hoztam létre , mert vannak olyan emberek akik nem tudják , vagy ismerik de nem tudják melyik pankrátor jó.Ebben az oldalban bemutatom nektek a pankrátorokat.Remélem tetszeni fog!
wwepankracio.hupont.hu
39. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
40. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
41. Gyöngyhimnusz
► Hollósy Tóth Klára honlapja - Versek, műfordítások, gondolatok
gyongymosoly.hupont.hu
42. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
43. Gasztronómia
► Ételek,ahogy én készítem.
szalaydenes.hupont.hu
44. Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés Budapest, Keresőoptimalizálás
► Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing
webaruhazkeszitesbudapest.hupont.hu
45. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
46. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
47. Miley Cyrus Rajongói oldal
► Ez az oldal azoknak van,akik szeretik Miley Cyrus-t! Ha nem tudod még hogy milyen igázából ő,gyere,és ismerkedj vele!
enenenenenen.hupont.hu
48. CENTRUM GUMISZERVIZ KÖRMEND AKCIÓS GUMIK.
► Új nyári gumik /Trcmax -Kumho/- használt nyári gumik, új téli gumik, téli gumik. SZUPER ÁRAS ÚJ NYÁRI GUMIK.
centrumgumiszervizkormend.hupont.hu
49. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
50. Kutyakiképzés háznál, Bentlakásos képzés! Kutyás bemutatók!
► Vizsgázott kutyakiképző vállalja kutyája képzését, engedelmességre nevelését, őrző- védő felkészítést az ön otthonában! Panzió megőrzés, vizsgára felkészítés akár a kutya mindennapos képzése panziónkban. Határidőre való kiképzés!
kutyakikepzesotthon.hupont.hu
51. 5.B.
► Madagaszkár pingvinjei. :)
losonczi.hupont.hu
52. bia-jonas-brothers.hupont.hu
► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből
bia-jonas-brothers.hupont.hu
53. Égi Vándor
► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.
egivandor.hupont.hu
54. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
55. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
56. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
baba-mama-holmi.hupont.hu
57. Helytörténeti kutatások Esztergom határában.
► Kutatások az esztergomi szőlőhegyeken. Danyi Zsolt 2018-tól napjainkig
avarkozpontesztergom.hupont.hu
58. WWW.a-vilag-allatai.hupont.hu
► SZIASZTOK!!!!Köszöntelek titeket az állatkedvelők között.
a-vilag-allatai.hupont.hu
59. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
61. Kutyák kiképzése a Beregben!
► Neveljük engedelmességre kutyánkat, hogy minden esetben kontrollálni tudjuk viselkedését!
szabokutyasuli.hupont.hu
62. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
63. I LOVE DIVAT
► DIVAT SZTÁROK MINDEN MEGVAN
www-trend.hupont.hu
64. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567
► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567
egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu
65. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!
► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!
cirkomester.hupont.hu
66. Lófajtak
► Sziasztok,ha szerettek lovagolni és szeretitek a lovakat akkor nézzetek korul!
koalak.hupont.hu
67. Mosószer,Mosószerek,Olcsó mosószerek,Olcsó mosószer,Olcsó folyékony szerek!
► Mosószer,Mosószerek,olcsó mosószerek,olcsó mosószer,olcsó folyékony mosószer,olcsó folyékony mosószerek,olcsó mosópor,olcsó mosóporok,mosópor árak,mosószer árak,ariel mosópor,ariel mosóporok,persil mosópor,persil mosóporok,Osztrák,Német Belga,Olcsón!
mososzerolcson.hupont.hu
68. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
► $^^Minden Ami Kell^^$
virtualzene.hupont.hu
► Készítse el saját weboldalát!
netweb.hupont.hu
71. Százszorszép Dalkör Újszentmargita
► "Ezt a diófát nagyapám ültette, Árnyékában nem ült, gyümölcsét nem ette, Nem magáért tette - másért cselekedte"
szazszorszepmargita.hupont.hu
► A tini sztárok világa
amerika-sztarjai.hupont.hu
73. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
► Itt a kaktuszok gondozása,oltása,szaporitása,teleltetése,öntözése,átültetése, kártevők elleni védekezés,és avokádó gyökereztetése
k-aktuszok.hupont.hu
75. FORD alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári alkatrészek,Utángyártott alkatrészek elérhető áron Miskolcon. FORD-ESCORT, C-MAX,GALAXY,FIESTA,FOCUS,FUSION,KA,MONDEO,RANGER, S-MAX,TRANSIT alkatrészek elérhető áron..
fordalkatreszmiskolc.hupont.hu